Lantos Csaba: évtizedes energetikai döntést hozott a kormány, 2029 előtt nem várhatók új szélerőművek

Lantos Csaba: évtizedes energetikai döntést hozott a kormány, 2029 előtt nem várhatók új szélerőművek

Mivel annyira sok naperőművi fejlesztés áll sorban, így 2029 előtt nem várható, hogy a nemsokára módosuló szabályok mentén új szélerőmű kapacitás lép be a magyar áramtermelési mixbe – többek között ezt jelezte a parlament Gazdasági Bizottsága előtti keddi meghallgatásán Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter azt is bejelentette, hogy a kormány döntést hozott arról, hogy megépít egy szivattyús tározós erőművet, és már a megvalósíthatósági tanulmánya is készül az évtizedes távon megvalósuló fejlesztésnek. Utalt arra is, hogy csúszhat az a korábbi menetrend, miszerint 2027 elejétől belépnek az új rugalmas gázerőművek a termelésbe, hiszen a jövő évi tenderbontáshoz képest három és fél éves építési időt említett.

Váratlan fordulat a kormánytól: mégis nemet mond a globális minimumadóra

Váratlan fordulat a kormánytól: mégis nemet mond a globális minimumadóra

Villamgyorsan fogadta el a parlament Gazdasági Bizottsága hétfőn azt a javaslatot, amely kimondaná, hogy Magyarország elutasítja a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását. A javaslatot a fideszes képviselők terjesztették egyelőre az Országgyűlés elé, de feltehetően nem áll távol a kormány szándékaitól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.